Energiahatékonyságra szívesen költene a magyar

2017. július 18. kedd - 15:07 / piacesprofit.hu
  •    

Ha a magyarok nagyobb összeget tudnának költeni az otthonukra, akkor energiahatékony berendezésekbe fektetnék a pénzüket – derült ki az E.ON Európában végzett reprezentatív felméréséből.

Kép: Shutterstock

Kép: Shutterstock

A német válaszadók 27 százaléka mondta, hogy inkább költene otthona dekoratív berendezésére, míg mindössze 19 százalék adna pénzt otthona zöld átalakítására. Ezzel a németek a középső tartományba kerültek Európában a két szélső értéket képviselő Cseh Köztársaság és Románia között, amennyiben a csehek 39 százaléka mondta, hogy inkább szépen berendezett otthont szeretne, míg a románok mindössze 16 százaléka nyilatkozott úgy, hogy számára az elegáns vagy előkelő lakhely a fontosabb.

Az energiahatékonyság növelését célzó beruházások élharcosai a magyarok. A megkérdezett magyarok több mint fele (51 százaléka) mondta, hogy szívesen költene energiahatékonyságra, míg csupán 18 százalékuk választaná inkább az otthona csinosítását. Romániában és Olaszországban is az energiatakarékosságot részesítik előnyben (37, illetve 34 százalékban). Nagy-Britanniában az eredmény nem csupán visszafogott, hanem szokatlan is volt, mert a britek sem az energiatakarékosságot, sem az ízléses berendezést nem találták fontosnak. Viszont 21 százalékuk szeretne több teret, és inkább otthona bővítésére költene.

 

Segítünk kiszámolni

EKÁER kalkulátor

kalkulátor

Céges bankszámla

kalkulátor

Pályázatkereső

kalkulátor