A technikától még nem fogad sírig tartó szerelmet az ügyfél

2017. július 13. csütörtök - 17:11 / piacesprofit.hu
  •    

Mesterséges intelligencia, hangfelismerés, biometrikus azonosítás – ezek a kulcsszavai annak a technológiai ugrásnak, amely ügyfélközpontúbbá teszi a bankolást az elkövetkező években.

A technikai fejlődés és a társadalmi változások arra is hatással vannak, hogy az emberek miként költik, továbbítják, teszik félre és fektetik be pénzüket. A Koppenhágában tartott Money 20/20 Europe konferencián a bankvilág és a fintech cégek mintegy négyezer szakértője vitatta meg, mit hoz a jövő a bankolásban.

Új technológia: szükséges, de nem elég

Önmagától a fejlett technikától még nem lesz az ügyfélkapcsolatból sírig tartó szerelem. Az ügyfelek élményt vásárolnak, nem pedig számítástechnikai alkalmazást. A technika, valamint az ügyféladatok és bankolási szokások okos felhasználása azonban lehetővé teszi a személyre szabott, ügyféligényekhez folyamatosan alkalmazkodó kiszolgálást.  Számos bank régről meglévő IT-rendszereket használ, de a 14-16 éves korosztály elvárásainak a bankok által ma használt régi alaprendszerek egyszerűen nem képesek megfelelni. A pénzintézetekre milliárdokat kell majd a lépcsőzetes IT-fejlesztésre költeniük, ez pedig nehéz döntések elé állítja őket – vélekedtek a szakemberek a konferencián.

fotó: flickr/Tech in Asia

fotó: flickr/Tech in Asia

A jövő a levegőben van

A  mesterséges intelligencia várhatóan központi szerepet játszik majd a banki és pénzforgalmi szolgáltatásokban. Pedro Bizzaro, a Feedzai csalásmegelőzési vállalat képviselője szerint a mesterséges intelligencia olyan lesz, mint ma az áram, nem pedig olyan, mint az olaj. A háttérben fog működni, kész tényként fogjuk kezelni a meglétét. A korábban az Amazonnál és az Ubernél dolgozó Danny Lange azt mondta: a gépi tanulás lehetővé teszi, hogy az egyes ügyfelek számára kidolgozott ajánlatok közül az elfogadott és az elutasított ajánlatokat egyaránt figyelembe véve tökéletesítsék a szóban forgó ügyfélről kialakított képet, és ennek megfelelően tudják módosítani a vele való kommunikációt. A mesterséges intelligencia emellett az előírásoknak való megfeleléshez is hozzájárul, és nagyobb bankolási biztonságot is nyújt, hiszen – miként arra Mark Barnett, a MasterCard szakértője rámutatott – elősegíti a kiberbűnőzés, például a közvetítőn keresztül végrehajtott pénzmosás beazonosítását és az ellene való fellépést.

Támogató és digitális az új bank
A pénzintézetek a fix és kiszámítható bevételt jelentő számlavezetés során szerzett tapasztalatokra építve választják ki a hitelképes vállalkozásokat, s azokat komplex szolgáltatások kínálatával igyekeznek még szorosabban magukhoz láncolni. Muszáj is, hogy lépjenek, hiszen a verseny már így is óriási, jövő év januárjától pedig a banki ügyfelek akár nem banki szereplőket is megbízhatnak a pénzügyek intézésével.

A Money 20/20 Europe konferencia résztvevői egyetértettek abban, hogy a „levegő kora” (amit hangvezérelt, kéz használata nélküli kommunikáció jellemez) hamarosan átveszi az uralmat a jelenlegi „üvegkortól”, vagyis a képernyők (azaz a kézi elektronikus eszközök, a számítógépek és a laptopok) világától. A jövőben a hang lesz a meghatározó médium az internetes vásárlások terén: a várakozások szerint 2020-ig a tranzakciók mintegy 30 százaléka már hangalapú lesz. A jövőben a hangvezérlésű technológia egyre intelligensebbé válik abban, hogy tükrözze a szövegösszefüggést és az egyedi felhasználót, például a hang tónusából leszűrhető érzelmi állapot kielemzésében (mesterséges érzelmi intelligencia). A „levegő uralmát” a várakozások szerint tovább erősíti az, hogy a bankszektorban már ma is kulcsszerepet játszanak a mobiltelefonra fejlesztett termékek és szolgáltatások.

Mindent a szemmel

Koppenhágában egy másik trend is élesen kirajzolódott, mégpedig a biometria szerepe az azonosításban. Habár a digitális ujjlenyomat-olvasók jelentik az élenjáró megoldást ezen a téren, rengeteg arc- és hangfelismerő, valamint íriszolvasó megoldás áll közel a bevezetéshez. Az említett biometriai alkalmazások jelentik a zökkenőmentes és gyors tranzakciók biztosításához szükséges azonosítás sarokkövét. A fizetési szolgáltatások szektorában az egyik széles körben támogatott elgondolás szerint az azonosítás folyamatát még inkább láthatatlanná kellene tenni, ahol a végső cél az lenne, hogy magának az ügyfélnek a megjelenése lenne az azonosítás, vélte Philippe Vallée, a Gemalto vezérigazgatója.

A koppenhágai konferencián felszólalók ugyanakkor szkeptikusan nyilatkoztak a blockchain lakossági felhasználásáról. Mark Barnett, a MasterCard szakértője kijelentette, hogy nem igazán látja át, a blockchain milyen problémára jelentene megoldást az ügyfelek szempontjából. Mivel a világon a tranzakciók 85 százalékát még mindig készpénzzel bonyolítják, nehéz elképzelni a blockchaint elsődleges fizetési eszközként, tette hozzá Barnett. Vitaindító előadásában Won Pyo Hong, a Samsung SDS egyik vezetője rámutatott, hogy jelenlegi állapotában a blockchain túlságosan lassú, hiszen az engedélyezés idejét gyakran percekben, nem pedig milliszekundumokban mérik – emellett azok az iparágak, amelyeket a blockchain leginkább szét tudna zilálni, az erőteljesen szabályozott szektorok közé tartoznak. Dr. Hong azonban arra is rámutatott, hogy a blockchain van fejlődési potenciálja, és a folyamat-automatizálásában is alkalmazható az olyan dokumentáció-igényes területeken, mint például az egészségügy vagy a digitális logisztika.

A bankok is beszállnak a technológiai versenybe
A technológiai fejlődés miatt a banki megoldások, szolgáltatások is átalakulnak a következő időszakban. A bankfiókok száma várhatóan csökkenni fog, és egyre többen a különböző eszközökről, mobilról, táblagépről, számítógépről intézik majd a pénzügyeiket. Az összehasonlíthatóság és az egyszerű választás kulcsfontosságú lesz. Az ügyfelek részéről az lesz az elvárás, hogy minél gyorsabban áttekinthessék a kínálatot és kiválaszthassák a legjobb konstrukciót, legyen szó bankszámláról, személyi kölcsönről vagy éppen lakáshitel-igénylésről.
Info & tech
Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!

Segítünk kiszámolni

EKÁER kalkulátor

kalkulátor

Céges bankszámla

kalkulátor

Pályázatkereső

kalkulátor