Eladja a Gránit Bank harmadát az állam

2017. július 20. csütörtök - 13:02 / piacesprofit.hu
  •    

A Gránit Bank pénzügyi és gazdaságpolitikai szempontból is teljesítette a kormányzati elvárásokat, ezért a Nemzetgazdasági Minisztérium nyílt tendert ír ki a pénzintézetben lévő teljes, 36,5%-os állami részvénycsomag értékesítésére - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

A miniszter kiemelte, hogy a hazai bankrendszer megerősítését és stabilitásának fenntartását stratégiai célként tűzte ki a kormány. Hozzátette: a magyar gazdaság szempontjából kiemelten fontos volt, hogy a pénzügyi szektorban megfelelő súlyban kapjanak szerepet a hazai tulajdonú hitelintézetek. Varga Mihály emlékeztetett: a kormány 2013-ban döntött arról, hogy a hazai irányítású bankrendszer kialakításának egyik lépéseként kisebbségi tulajdonosként szerepet vállal a Gránit Bankban.

Varga Mihály

Kép:MTI

A pénzintézet azóta elért eredményei azt mutatják, hogy pénzügyi és gazdaságpolitikai szempontból is jó befektetésről hoztunk döntést – húzta alá a nemzetgazdasági miniszter. A Gránit Bank az elmúlt hét évben látványosan növelte üzleti aktivitását, három éve pedig már nyereséget is termel – sorolta a tárcavezető.

A pénzügyi eredményeken túl a Gránit Bank tevékenysége támogatta a kormány gazdaságpolitikáját is, hiszen hitelei nagy részét a kis- és középvállalkozásoknak helyezte ki, digitális bankként pedig számos európai viszonylatban is jelentős innovációt vezettek be a hazai piacon – tette hozzá.

Hol bankolnak a magyar cégek?
A magyar vállalkozások több mint 200 pénzintézetnél vezetik számláikat, azonban 1000 feletti céges ügyfélszámmal mindössze 37 rendelkezik. A 15 legnagyobb pénzintézetnél összpontosul a vállalati partnerek csaknem 84 százaléka.

A Gránit Bank mára sikeresen lezárta a kezdeti növekedési időszakát és erős középbankká vált. A gazdaság gyors növekedése és a támogató szabályozás olyan üzleti környezetet teremtettek, ahol minden adott a Gránit Bank hosszú távon stabil és sikeres működéséhez és az állami tulajdonosi szerepvállalásra már nincs szükség – ismertette a döntés hátterét a nemzetgazdasági miniszter.

Az értékesítés menetéről szólva Varga Mihály elmondta, hogy az állami részesedést átlátható módon, nyilvános kétfordulós pályázat keretében értékesítik, a tranzakciót várhatóan az év végéig le is zárják. A bank üzleti eredményei és fejlődési kilátásai alapján arra számítunk, hogy pénzügyi szempontból is eredményes lesz a részvénycsomag értékesítése, a befektetett összeg után jelentős hozamot is el tudunk érni – mondta a tárcavezető.

Segítünk kiszámolni

EKÁER kalkulátor

kalkulátor

Céges bankszámla

kalkulátor

Pályázatkereső

kalkulátor