Sokat spórolhat, aki vidéki egyetemet választ

2017. július 26. szerda - 06:05 / piacesprofit.hu
  •    

A lakásbérleti díjak emelkedése a vidéki régiókat sem kerüli el. Az egyetemi városok esetén ugyanis átlagban csaknem 6%-kal emelkedtek az árak, tény azonban, hogy ez a szám jelentős területi különbségeket takar. Míg Győrben és Debrecenben érdemi változás nem történt, addig Veszprémben 21%-os, Egerben pedig 17%-os emelkedés tapasztalható. Mindössze egyetlen egyetemi városban, Miskolcon csökkentek az árak, 2%-kal – derül ki az Otthontérkép legfrissebb elemzéséből.

Habár az egyetemi élet Budapesten összpontosul, mégis a felsőoktatásban tanulók fele vidéki intézményben tanul. Ennek következményeképp a kiadó lakások iránti verseny a legtöbb egyetemi városban is kiélezett, habár a különbségek igencsak jelentősek.

Nem mindegy, hogy Győr vagy Miskolc

A legdrágább város e tekintetben Győr, ahol 103 ezer forintos havidíj ellenében bérelhet egy fiatal lakást. Ezt követi Veszprém, Debrecen és Szeged, ahol nagyjából havi 100 ezer forintot kérnek a bérbeadók, természetesen a teljes lakhatási költséghez hozzá kell még számolni a rezsit is. A skála másik végén Nyíregyháza és Miskolc helyezkedik el, ahol már 70 ezer forint környékén ki lehet bérelni egy egyetemi hajlékot.

Kép: Otthontérkép

Kép: Otthontérkép

Győr és Debrecen stagnál

Négyzetméterár tekintetében 2016-hoz képest átlagosan csaknem 6%-kal emelkedtek az árak. Ez az átlag azonban lokáció függvényében erősen eltérhet. Győrben és Debrecenben például nem változott számottevően a kiadó lakások ára, ezzel szemben, Veszprémben 21%-kal, Egerben pedig 17%-kal kell többet fizetni a bérlésért. Ez a 20%-körüli áremelkedés akár havi 20 ezer forintos többletkiadást is jelenhet. Miskolc, kivételként, az egyetlen olyan egyetemi település, ahol csökkenés mutatkozott, azonban itt sem számottevően, hiszen átlagosan mindössze 2%-kal kell kisebb bérleti díjat fizetni.

„A meglévő kereslet miatt továbbra is maradhat az áremelkedés az egyetemi városokban, s ez ösztönözheti a tisztes, kb. 5-6 százalékos bérleti hozamra számító lakásbefektetőket. Az egyetemistákon kívül a nyugati megyékben az ingázókra, a munkásokra és nyaralókra is építhetik a bérbeadási bizniszt.” – mondta Mester Nándor, az Otthontérkép vezető elemzője.

A szakértő emlékeztetett, hogy bérbeadási céllal az elmúlt három évben egyelőre csak Budapesten indítottak kifejezetten diákoknak szánt építkezést. A legnagyobb a SOTE új campusa melletti, ahol több mint 1200 (kb. fele külföldi) tanulónak lesz hely, ezek túlnyomó része piaci alapú bérleti díjat fog fizetni. Ám mivel néhány városban megugrott a diákok száma (pl. Pécs, Eger, Debrecen) előbb-utóbb ott is megjelennek majd kisebb vagy közepes méretű (200-500 fős) diákszállások vállalkozói beruházás eredményeként.

Kép: Otthontérkép

Kép: Otthontérkép

A lakásbérleti díjak képzeletbeli versenyét mindenképpen Budapest nyeri, ahol sokkal többe kerül egy albérlet, mint vidéken. A fővárosban ugyanis az átlagos bérleti díj 150-160 ezer forint, ami csaknem 50%-kal magasabb, mint a legdrágább vidéki egyetemi város árszínvonala.

Címlapkép: Pixabay

Még mindig drágul a lakásbérlet Budapesten
A hamarosan kezdődő albérleti roham előtt egyértelmű, hogy a tavaly nyárinál közel 10 százalékkal magasabb, átlagosan 155-160 ezer forintos havi lakásbérleti díjakra kell számítania a diákoknak Budapesten. Sokan választják az új építésű lakásokat, ők átlagosan 16 ezer forinttal kevesebbet fizetnek, mint azok, akik használt bérleményt vesznek ki.

Segítünk kiszámolni

EKÁER kalkulátor

kalkulátor

Céges bankszámla

kalkulátor

Pályázatkereső

kalkulátor